Hogy ezen ki nyer?

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) Országos Politikai Bürója csütörtökön egyhangúlag megszavazta, hogy továbbra is támogatja Florin Cîţu kormányfőt, jelentette be Rareş Bogdan liberális európai parlamenti képviselő.

A politikus szerint a párt országos vezetőségének összehívása a statútumnak megfelelően történt. „Az elfogadott határozatunk értelmében továbbra is támogatjuk Florin Cîţu kormányfőt. Az ülésen a vezetőségi tagok több mint 70 százaléka jelen volt, akik egyhangúlag szavaztak a miniszterelnök támogatása mellett” – szögezte le Rareş Bogdan a parlamentben.

„A PNL Országos Politikai Bürója megerősíti Florin Cîţu határozott támogatását abban, hogy továbbra is betöltse a román kormány miniszterelnöki tisztségét. A koalíció valamennyi pártja által rábízott mandátum Románia fejlődését szolgálta. Az elmúlt hónapok fejleményei megerősítették, hogy a kormánycsapat elkötelezetten és sikeresen halad előre ezen az úton” – olvasható az állásfoglalásban.

A dokumentum kitér az Anghel Saligny-programra, leszögezve, ez „nem az ambíciókról”, hanem a helyi közösségek támogatásáról, fejlesztéséről szól.

Románia nem engedhet meg magának egy újabb instabilitással és kiszámíthatatlansággal terhelt időszakot, és a kormány politikai ellenfelei nem a koalícióban vannak, hanem azon kívül. „Annak érdekében, hogy a kormányprogramba foglalt, Románia fejlesztésére vonatkozó célkitűzések megvalósuljanak, a jelenlegi koalíciónak kötelező módon működnie kell 2024-ig, vagy akár 2028-ig, és mindez párbeszéd, lojalitás és a kölcsönös tisztelet révén valósítható meg” – szögezik le a liberális vezetők a határozatban.

A romániai választók 2020 decemberében bizalmat szavaztak a jobbközép alakulatoknak, és rájuk bízták a felelősséget, hogy együtt kormányozzanak. A PNL eltökélt abban, hogy ennek a feladatnak eleget tegyen, és bízik abban, hogy a koalíciós partnerek is ezt az utat választják – olvasható még a dokumentumban.

Ludovic Orban PNL-elnök csütörtökön közölte: nem vesz részt a párt Országos Politikai Bürójának ülésén, amelyet Florin Cîţu kormányfő csapata hívott össze. Döntését azzal indokolta, hogy nem tájékoztatták az ülés összehívásáról, és nem volt alkalma ellenőrizni, hogy összehívása eleget tesz-e a statútumban rögzített feltételeknek.

KÖZZÉTETTE A SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT (PSD) A FLORIN CÎŢU VEZETTE KORMÁNY ELLEN IRÁNYULÓ BIZALMATLANSÁGI INDÍTVÁNY SZÖVEGÉT.

A dokumentum a Megálljt a szegénységnek, a drágulásoknak és a büntetőügyeseknek! címet viseli, és megszövegezői a Cîţu-kabinet félreállításában látják az egyetlen esélyt Romániának a politikai, gazdasági és társadalmi válságból való kilábalására.

„A vesztesek kormánya elszegényítette Romániát” – fogalmaznak az indítványban, amely szerint nem állhat a kormány élén olyan személy, „akit bűntett miatt elítéltek és börtönben is ült”.

A szociáldemokraták felróják a kormánynak, hogy „több mint 12 százalékkal csökkent a vásárlóerő”, hogy robbanásszerűen nőnek az árak, hogy az energiaárak elszabadulása miatt gyorsul az infláció, és „másodpercenként 1700 euróval nő az államadósság”.

A bizalmatlansági indítvány megszövegezői hangsúlyozzák továbbá, hogy az EU még nem fogadta el a román helyreállítási tervet, miközben 18 állam már megkapta a jóváhagyást, 16 országnak pedig már utalják a támogatás első részletét. „Románia azt kockáztatja, hogy elveszíti a számára elkülönített összeg több mint 60%-át, mert nem lesz idő a pénzek lehívására” – fogalmaznak.

A PSD szerint a jelenlegi kormány ellehetetlenítette a romániai kis- és középvállalkozásokat, a HoReCa-szektorban tevékenykedő cégek máig nem kapták meg a beígért támogatásokat, a gazdákat pedig megalázták, „munkájuk gyümölcsét szinte ingyen értékesítik külföldre, ahelyett, hogy a románok asztalára kerüljön”.

A PNL–USR-PLUS–RMDSZ összetételű kormánynak az egészségügy terén felvállalt célkitűzéseket sem sikerült teljesítenie, ahelyett, hogy a járvány ellen harcolt volna, meghiúsította a krónikus betegségek megelőzését és kezelését. Az oltási kampány kudarcot vallott, a tesztelésekről lemondtak, a kórházak ugyanolyan felkészületlenül várják az újabb megbetegedési hullámot, mint a járvány elején, az embereknek pedig egy év elteltével sincs hozzáférésük az orvosi kivizsgálásokhoz, kezelésekhez – állítják.

A PSD szerint továbbá a tanévkezdéssel kapcsolatban az oktatási és egészségügyi miniszter által bejelentett járványügyi szabályok szintén arról árulkodnak, hogy az iskolák továbbra sincsenek felkészülve a koronavírus-járvány újabb hullámára, és a két tárcavezető ellentmondó kijelentései csak fokozzák a bizonytalanságot a tanulók, szülők és tanárok millióiban.

„A kormány képtelen garantálni a tanórák fizikai jelenléttel történő biztonságos megtartását, és akkor azt teszi, amihez a legjobban ért: bezárja az iskolákat, online oktatásra kényszeríti a diákokat és a tanárokat, és ezzel egész generációkat tesz tönkre! (…) Ezért kell ma mennie a teljes Cîţu-kormánynak!” – áll még a bizalmatlansági indítványban.

Forrás: AGERPRES

%d blogger ezt szereti: