Megváltoztatná Székelyföld etnikai összetételét

Hargita megye fejlődési potenciáljának kiaknázásával a régió etnikai összetétele is jelentősen módosulhat – jelentette ki vasárnap Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.

A politikus a PNL Hargita megyei tisztújító küldöttgyűlésén nyilatkozott erről. Szerinte a régiót „nagyjából” elkerülik a befektetők, mert a helyi önkormányzatok vezetői közül néhányan „nem is igazán érdekeltek” a beruházásokban.

„Ismert, hogy az RMDSZ (…) az egyetlen politikai képviselőjük (a magyar közösségé – szerk. megj.), és hajlamos egy fajta egyeduralomra. Könnyebben megőrzi a választóit, ha függenek tőle” – jelentette ki Ludovic Orban.

A PNL elnöke úgy vélte, hogy Hargita megye összes problémáira, a román közösség gondjait is beleértve, „nagy részben” az infrastruktúrafejlesztésen alapuló gazdasági fejlődés jelenti a megoldást.

Ludovic Orban a Marosvásárhely–Iaşi–Ungheni autópálya megépítését nevezte a kormány egyik legfontosabb beruházásának. Ha ez a projekt megvalósul, akkor szerinte Hargita megye sokkal vonzóbbá válik a befektetők számára.

„A továbbiakban is azon leszek, hogy a helyszínt kereső beruházásokat Hargita megyébe lehessen irányítani” – ígérte a küldötteknek Ludovic Orban.

A politikus szerint a megye „fejlődési potenciáljának kiaknázásával még az etnikai összetétele is jelentősen változhat”.

„A befektetők megjelenésével, a termelési kapacitások beindulásával munkaerőre lesz szükség. Ha komoly gazdasági fejlődés indul be (a térségben – szerk. megj.), akkor természetes, hogy az emberek ide jönnek munkát keresni. (…) Arra gondoltam: miért nem helyezzük át valamelyik ügynökség vagy hatóság székhelyét Csíkszeredába?” – fogalmazott a PNL elnöke.

Ezekben a napokban tisztújítás zajlik a PNL megyei szervezeteinél. A párt szeptemberben kongresszust tart, amelyen Ludovic Orban újra megpályázza az elnöki tisztséget. Ellenjelöltje Florin Cîţu kormányfő lesz.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Ludovic Orban szerint nem veszélyezteti a nemzetbiztonságot a magyar kormány székelyföldi gazdaságfejlesztési programja, ha Budapest diszkriminációmentesen jár el.

Erről Kovásznán nyilatkozott vasárnap a politikus.

„Mindig azt hangoztattam, hogy ez a támogatás nem érkezhet etnikai alapon. Egy ilyen programnak az összes román állampolgárt kell céloznia, függetlenül attól, hogy magyar, román vagy német nemzetiségű. Amíg a támogatást nem célirányosan csak a magyar nemzetiségű román állampolgárok kapják és nincs diszkrimináció, addig a program nem veszélyezteti a nemzetbiztonságot. Ha veszélyeztette volna, akkor valószínűleg figyelmeztettek volna erre a nemzetbiztonság fölött őrködő intézmények” – fejtette ki Ludovic Orban.

A PNL elnöke emlékeztetett, hogy román kormány is támogatást nyújt a Hargita és Kovászna megyei románoknak az identitásuk megőrzésére.

Arra a kérdésre, hogy milyennek látja a kormányzást az RMDSZ oldalán, Ludovic Orban kijelentette: a magyar érdekvédelmi szövetség az „egyezségek többségét” betartja.

„Mi már kormányoztunk együtt az RMDSZ-szel a Demokratikus Konvenció idején és 2005 után is. (…) Az RMDSZ-nek rátermett emberei vannak, akik szakértelemmel irányítják a minisztériumokat, ügynökségeket és hatóságokat. Az RMDSZ betartja a koalíciós partnerekkel kötött egyezségek és a közös vállalások többségét. Nyilván vannak bizonyos határok, amelyeket nem lépünk át” – fogalmazott Orban.

AGERPRES

%d blogger ezt szereti: