A huszadik PMN

Augusztus 18. és 22. között a város ismét megtelik élettel: huszadik alkalommal rendezik meg idén Szatmárnémetiben a Partiumi Magyar Napokat.

Régi ismerősként visszatérnek a Kossuth-kert sétányaira a kézművesek, újra megnyitja kapuit a korábbinál is hangulatosabbá varázsolt Borudvar, és együtt énekelhetjük a legnagyobb slágereket kedvenc előadóinkkal. A PMN-élmény azonban nem lenne teljes mindazon színházi előadások nélkül, melyek minden évben rengeteg érdeklődőt vonzanak a nézőtérre.

Igazi csemege az operett kedvelőinek

A színházi élmények sorát augusztus 18-án, 21 órától a szabadtéren megrendezésre kerülő Sissi, a magyar kirányné című operett nyitja meg. „A történet, mely gróf Andrássy Gyula, az Osztrák-Magyar Monarchia későbbi külügyminisztere és Erzsébet királyné (Sissi) beteljesületlen, történelmileg nem igazolt szerelméről szól. Erzsébet királyné köztudomásúan szerette a magyarokat, s a nép is benne látta megmentőjét. Sissi Zsófia főhercegnővel való szembenállása és szabadság iránti vágya szimpatizált a magyarok érzéseivel, ugyanakkor az osztrák udvar rosszallását is magával hozta. Gróf Andrássy Gyula a magyarság számára próbál kiutat találni az elkeserítő, fegyveres forradalommal fenyegető helyzetből. A férfi heves rajongása és forró szerelme viszonzásra talál a császárnő részéről, azonban vágyaiknak a politika gátat szab, és egy meghitt csóknál jobban nem teljesülhet be szerelmük. Kapcsolatuk, valamint Sissi magyarok iránti szeretete ennek ellenére is elősegíti a kiegyezés létrejöttét” – olvashatjuk az előadás szinopszisában. A műfaj rajongói számára igazi csemege lesz ez az előadás, hiszen elhangzanak majd gyönyörűen megzenésített Petőfi-versek, a megrendítő Szegény magyar nép című dal, Huszka Jenő közismert dalai közül pedig a Délibábos Hortobágyon, a Rózsám, viruló kis rózsám, de felcsendülnek még az Én mától kezdve csak terólad álmodom és a Csík-csicsóban című dalok is.

Gálával indul az idei évad

Augusztus 20-án, 18 órától a szatmári Északi Színház Harag György Társulatának évadnyitó gálájára várják a színjátszás szerelmeseit, és nem csak. Az eseményre több nagyszerűnek ígérkező produkcióval is készülnek a haragosok, így a közönségnek lehetősége lesz a társulat minden tagját viszontlátni a színpadon. A gála után a színház előcsarnokában pedig sor kerül az immár hagyománnyá nemesedett zsíroskenyér-vacsorára is, melyen néhány finom falat és egy pohár bor társaságában kötetlenül lehet beszélgetni a szatmári színművészekkel.

Lázadni veletek akartam

Egy nappal később, augusztus 21-én, 18 órától Bódi Attila Lázadni veletek akartam című regényének színpadra alkalmazott változatát tekintheti meg a közönség az Északi Színház előadótermében. „A történet a Ceaușescu-diktatúra utolsó heteiben játszódik. Ennek a reménytelen időszaknak a legmélyebb és legsötétebb bugyrait mutatja meg nekünk a szerző, a legérzékenyebb korosztályon, a kamaszok szemén keresztül. Három érettségi előtt álló fiú az élet szűkössége ellen lázadva rendszerellenes akciókba kezd. Noha a lázadónak született Péter, a hatalom és barátai között őrlődő, konformista Zoli és az egész világgal, benne saját magával is békétlenségben élő Áron indítékai egészen eltérőek, a kezdeti sikerek mámorítóan hatnak mindannyiukra. Harminc évvel később egy osztálytalálkozó alkalmával kell szembenézniük tetteik valódi következményeivel. Harminc év után, amikor egyre inkább elhalványul az akkori történelem tapasztalata, egyre kevesebb embert érdekel az, hogy mi miért történhetett meg és annak mi a következménye, nagyon fontos ismét beszélni erről. Felidézni, mesélni, gondolkodni róla. Tükröt tartani” – írja az előadás ismertetőjében. A Partiumi Magyar Napok ötletgazdájának regényét a marosvásárhelyi Yorick Stúdió bemutatásában láthatja viszont a helyi közönség.

A szabadtéren bemutatásra kerülő operett megtekintése ingyenes, a Harag György Társulat évadnyitó gálája, illetve a Yorick Stúdió előadása azonban jegyköteles. Mindazon minőségi szórakozásra vágyók, akik nem szeretnének lemaradni utóbbiakról, augusztus 10-étől válthatnak majd belépőt a színház jegypénztárában.

Közlemény