A Kaplonyi Polgármesteri Hivatal két témában is kéri a lakosság szíves hozzáállását, figyelmét. Mégpedig az esetlegesen kiégett égőtestek ügyében, illetve annak kapcsán, hogy szükséges-e mostanság szúnyogot irtani a község területén.
A helyhatóság vezetősége kéri a lakosokat, hogy személyesen vagy írásban jelezzék a észrevételeiket.
Kaplony községnek jelenleg nincs úgynevezett karbantartási szerződése egy céggel sem. Így amikor kiég egy-egy köztéri világítótest, egy szakosított vállalatot értesítünk. Nyilván akkor célszerű anyagi értelemben is kiszállniuk, ha több égőtest is kiég. Az az ajánlatos, ha egy-egy kiszállás során több, mindahány cserére szoruló égőtestet pótolni tudnak. Az éjjeli őrök rendszeresen felírják, hogy hol égett ki egy-egy égő, de a lakosok segítségére is számítanak a hivatal munkatársai, amennyiben például az Ön háza előtti égő nem működik rendesen, kérjük, jelezze például Csizmár Antal Tamás alpolgármesternél. Rövidesen sort kerítenek ugyanis a következő kiszállásra.
A legutóbbi tanácsülésen a szúnyogirtás témája is felmerült. Mégpedig annak apropóján, hogy Nagykárolyban légi szúnyogirtást végeztek. A helyi tanács úgy döntött, hogy ez alkalommal nem vesz részt mindebben. De amennyiben a lakosok közül többen jelzik, hogy van szúnyog, elviselhetetlenek a rovarok, akkor egy következő légi irtásban vesz majd részt a kaplonyi önkormányzat, vagy alternatív módszert keres. Felmerült például, hogy egy szatmárnémeti cég vállalná az utcák, közterek, parkok irtását. Esetleg ebben az évben ezt a módszert is ki lehetne próbálni.
Ha sok a szúnyog, kérjük, jelezze a hivatalban, vagy valamely tanácstagnak.