Hogy ne hangoskodjanak

A lakossági észrevételek jelzése nyomán ideiglenesen megtiltották Kaplony községben azt, hogy a tollkereskedők felverjék a lakosság nyugalmát.

Az önkormányzati döntéseket meghozó testület egy soron következő gyűlésén egyeztetni fognak erről a témáról. Addig is a kaplonyi hivatal nem engedélyezi a közterületen történő hangoskodást. Azóta érkeztek engedélykérések, azonban azokhoz a vezetőség nem járult hozzá.

Amennyiben ezt a rendelkezést valamely személy nem tartja be, kérjük, jelezze a hivatalnak vagy a rendvédelmi szervezeteknek.

A tollkereskedéshez kötődő kihangosítás, figyelemfelhívás korábban úgy történt, hogy hétköznaponként bejelentették az árusok, hogy hangosítással felkeresik a falu lakosságát. Kifizették az ezért kiszabott díjat. Amolyan kiskapu volt az, hogy hétvégenként ezt a tevékenységet díj befizetése nélkül végezték.

Nos, ezt megtiltottuk. Immár tilos!

Erről az elhatározásról értesítettük a rendőrséget is – ők is ellenőrizni fogják a tollkereskedőket.

A lakosoktól, akiknek a mögöttünk álló hétvégéken kellemetlenséget okozott a tollkereskedő, elnézést kérünk. Mi nem engedélyeztük! Mindenesetre törekszünk arra, hogy ilyesmi a továbbiakban ne fordulhasson elő.