Irodalomról Kaplonyban

A Szamos kulturális folyóirat diákirodalmi körének tagjai, a periodika szerkesztőjével és a megjelentető kulturális megyei igazgatóság menedzserének társaságában jártak ma Kaplonyban.

Mindenekelőtt főhajtással adóztak a település nagy költőjének, Fényi Istvánnak az emléktáblája előtt. A helyi oktatási intézmény előtt lévő tábla megtekintése után a falu könyvtárába mentek – megnézni, hogy ugyan milyen is egy községi bibliotéka. Nos, több mint 10 ezer kötetes, és tavaly körülbelül 500 főnyi bérlőt szolgált ki.

A kultúrházban, amolyan rendhagyó beszélgetés-bemutatkozás keretében folytatódott az alkalom, immár szépszámú helybeli érdeklődő jelenlétében. Elek György, a Szamos főszerkesztője ismertette a lapot, és szólt a diákirodalmi körről. Üdvözölte a jelenlévőket Laszlo Robert megyei tanácsos, a hagyományos kultúráért felelős megyei igazgatóság menedzsere is.

A legtöbbet persze a fiatalok, az irodalmi kör tagjai szóltak. Elmondták, miért is jó, hogy létrejött a társaságuk, miért is tartják hasznosnak, hogy az írásaik megjelenhetnek, illetve többük saját írásaiból is felolvasott – verseket mondtak, de egy novellát is felolvastak.

Szóhoz jutottak a helyiek is. Többek között Lászlóffy Csaba magyar szakos tanár szólt arról, miként is igyekeznek megismertetni a felnövekvőkkel Fényi István költészetét. Belényi Andrea tanár, Török Tamás iskolaigazgató, Erdős Csaba református tiszteletes és mások is megosztották a kortárs irodalomhoz kapcsolódó gondolataikat. Mindannyian üdvözölték és méltatták a Szamos-kör tagjainak a tevékenységét.

A célnek megfelelően kötetlen beszélgetéssel zárult a kellemes délutáni irodalmi beszélgetés.

%d blogger ezt szereti: