Kérdezzünk bátran!

Egész konkrét kérdésekre igyekeznek szakemberek válaszolni holnap, azaz kedd délután Kaplonyban. Békés Attila pályázatírón kívül Kovács Szabolcs István és Bartha Károlyi mezőgazdasági szakemberek, a Partiumi Falugazdász Hálózat koordinátora, illetve a térségünkért felelős munkatársa is részt vesz a rendezvényen.

Mint ismeretes, a magyarországi kormány tervezi, hogy Partiumra is kiterjeszti a vissza nem térítendő mezőgazdasági támogatási rendszert. Mindezt egyebek mellett a következőkre lehet felhasználni: magánszemélyek és jogi személyek számára, technológiai felszereltségi szintjük és termelési kapacitásaik növelése, illetve a meglévő kapacitások jobb kihasználása céljából, mezőgazdasági erőgépek (traktorok), és kapcsolható eszközök, valamint, egyéb, a mezőgazdasági művelésben és termelésben használt berendezések, gépek, felszerelések, valamint tenyészállatok beszerzése útján. – egyéni vállalkozók, mikro-, kis- és középvállalkozások számára technológiai felszereltségi szintjük és termelési kapacitásaik növelése, illetve a meglévő kapacitások jobb kihasználása céljából, eszközbeszerzés útján.

Az alkalom 2021. január 12-én, kedden kora este 6 órakor kezdődik, a helyszíne a kaplonyi kultúrház. A rendezvény ingyenes. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. A részvevők hozzanak magukkal maszkot, illetve minden hatályos, a koronavírusos járvánnyal kapcsolatos előírást tartsanak be a helyszínen.