Kaplonyiak segítenek kaplonyiaknak

Sok ajándék érkezett már a „Kaplonyiak segítenek Kaplonyiaknak” jeligéjű kezdeményezésre. De természetesen még lehet hozni. Olyan kaplonyiak is részt vesznek benne, akik jelenleg nem itthon, hanem például Németországban élnek.

Ezeket a csomagokat például Kánya Júlia és Ernyi Ottó állította össze. Köszönet érte!

Mint ismeretes, jó állapotban lévő ruhaneműt, tartós élelmiszert, elektronikai tárgyat csomagolhatunk egyebek mellett egy-egy dobozba. Cipősdoboznyi szeretet adhatunk át ugyanis kaplonyiaknak. Kaplonyiak segítenek kaplonyiaknak?

Ebben az évben ajándékgyűjtést szervezünk kaplonyi rászorulók – gyermekek, idősek számára egyaránt. Az ajándékainkat a King Pizzéria emeleti részére lehet elvinnünk. Az ott összegyűlt tárgyakat Darabos Enikő és segítői válogatják át, nézik át, illetve csoportosítják. Éppen ezért kérjük, hogy a dobozra, zsákra tüntessük fel, mit tartalmaz, milyen korosztálynak és milyen neműeknek szánjuk az ajándékot, ezzel is segítve a munkájukat.

Mindezt átcsomagolva, bedobozolva december 24-én, csütörtökön délelőtt eljuttatjuk olyan kaplonyi családokhoz, amelyek nagy hasznát láthatják mindezeknek, vagy nagy örömüket lelik majd benne.

A járványhelyzet miatt minden ajándékozót arra kérnek a szervezők, hogy alaposan mosson kezet mielőtt a dobozt vagy zsákot megtölti, és kizárólag csak olyasmit vigyünk, amik előzőleg (ruhadarabok esetében) alaposan ki voltak mosva, a játékokat pedig fertőtleníteni kell, és át lehet törölni azokat a tanszeres csomagokat is, amelyek nem áznak át ettől a művelettől. Továbbra is tilos romlandó élelmiszerek csomagba helyezése, de amennyiben lehet, a plüssállatok is csak nagyon alapos mosás után kerüljenek a csomagba, de ezen a területen is jobb lenne, ha főként mosható és fertőtlenítésnek ellenálló játékok kerülnének a dobozba.

Hogy bátorítsuk egymást, kérjük, hogy minden adakozó készítsen egy-egy felvételt a csomagjáról. Mutassuk meg egymásnak, hogy ebben a kezdeményezésben is részt vállalunk, segítjük egymást.

A kaplonyiak segítenek kaplonyiaknak!