Világnapok ma

Ma a hajléktalanok, a halálbüntetés elleni küzdelem, a hospice, a lelki egészség, a nemzetközi klíma akciónap és a fallabda világnapja van.

A FALLABDA VILÁGNAPJA: 2002 óta rendezik meg október egyik szombatján, a kezdeményezéshez Magyarország 2018-ban csatlakozott. E napon világszerte ingyenes pályákkal, szakemberekkel várják a játékot megismerni kívánó érdeklődőket

A HAJLÉKTALANSÁG VILÁGNAPJA: E napon 2010 óta a hajléktalanságban élők helyzetével, gondjaival, sajátos szükségleteivel kívánják megismertetni a társadalmat, felhívni a figyelmet arra, hogy nagyobb odafigyeléssel, kisebb-nagyobb adományokkal milyen sokat lehet segíteni az emberhez méltatlan körülmények között élőkön.

A HALÁLBÜNTETÉS ELLENI KÜZDELEM VILÁGNAPJA: E világnap arra emlékeztet, hogy a halálos ítélet a legalapvetőbb emberi jogot, az élethez való jogot sérti, és hogy ártatlanokat is halálra ítélhetnek. A legsúlyosabb büntetést a világ államainak többségében eltörölték (hazánkban 1990-ben). Az Amnesty International adatai szerint 2019-ben mintegy 20 országban 657 embert végeztek ki, de ez nem tartalmazza a Kínában kivégzettek feltehetően magas számát.

HOSPICE VILÁGNAP: A hospice a haldokló betegek humánus gondozását végző szervezet. A világnapot 2005 óta rendezik meg október második szombatján, Magyarországi koordinátora a Magyar Hospice Alapítvány. E napon rendezvényekkel, programokkal gyűjtenek adományokat, támogatást a hospice ellátás fejlesztésére.

A LELKI EGÉSZSÉG VILÁGNAPJA: A Lelki Egészség Világszervezete kezdeményezésére tartják, Magyarországon 1994 óta. A lelki betegségben szenvedő emberek mindenki máshoz hasonlóan rendelkeznek az emberi méltóság, az egyenlőség elidegeníthetetlen jogával. A pszichés betegségek az ezredfordulóra a második leggyakoribb betegségcsoporttá léptek elő, az öngyilkosok mintegy 70 százaléka depresszióban szenved tettének elkövetésekor.

NEMZETKÖZI KLÍMA AKCIÓNAP: A globális „10:10” kampányhoz kapcsolódik, melynek lényege: magánszemélyek, vállalatok és más szervezetek vállalják, hogy 2010-től évente 10 százalékkal csökkentik szén-dioxid-kibocsátásukat. Magyarországon a kampány 2010 júliusában indult a gödöllői Szent István Egyetem klímaközpontjának önkénteseivel.

Forrás: MTI