Gondolatok kampánykezdés idején

Szeptember 27-én – lassacskán egyre valószínűbb – helyhatósági választásokat tartanak. Mások mellett Kaplony községben is.

Ma van a kampány kezdete. Mától plakátokat lehet kihelyezni, de például az igencsak suta kampánytörvény miatt rendezvényeket nem szabad tartani. Azaz bizonyos szempontból kampányidőszakban nem szabad kampányolni. (Még akkor sem lehetne, ha nem lenne járvány.) Tulajdonképpen ezen kevéssé kesergek, hiszen nem feltétlenül lenne az jobb, ha egy könnyűzenei együttes koncertje előtt-után kiállnék a színpadra, és pár percbe összesűrítve mondanék amolyan magvas gondolatokat. Jobb így, hogy lehetőség van minél több lakossal személyesen beszélgetni. (Kérem, bárki, aki szóba állna velem, akinek van pro vagy kontra mondandója, írjon rám, keressen meg, nagyon szívesen veszem az ilyesmit.)

Képzeljék, tegnap interjút adtam. És ismét nem én kérdeztem, hanem mások kérdéseire válaszolgattam. Rossz érzés! Vagyis inkább fura. Egyebek között arról beszéltem, hogy nagyon bízom Kaplonyban, a lakosok tudatosságában. Az cseppet se keserít el, ha bárki a három másik polgármesterjelölt valamelyikére szavaz, mert annak a mondandója meggyőzőbb. Megvalósíthatóbbnak látja valamely másik jelölt elképzeléseit. Vagy egész egyszerűen szimpatikusabb neki a többi jelölt valamelyike. Ez rendjén van!

Én attól félek, hogy lesznek olyanok, akik alapvetően egyetértenek a mi csapatunk által meghirdetett normálisabb, átláthatóbb, közvetlenebb község vezetési módszerrel, azonban a voksot mégsem ide teszik, mert… És erre a bizonyos „mert”-re mindig akadhat indok: például nem kaplonyi születésű vagyok; nem vagyok egy mezőgazdaságban jártas ember; nem rokonom az a bizonyos szavazó stb. Abban bízok, hogy mindenki – vagy legalábbis minél többen – elgondolkodnak mielőtt odaütik azt a bizonyos pecsétet. Azon töprengenek, hogy milyen is lesz az előttünk álló négy év, ha marad a jelenlegi vezetőség, és milyen lesz, ha egy új láthat munkához. Ez alapján kellene voksolni – szerintem.

A kampányidőszakra nézve a bizodalmam igen egyszerű: azt szeretném, hogy érvek ütközzenek; elképzeléseket vessünk össze például a megvalósíthatóságuk, a hosszú távú hatásaik szempontjából. Semmiképpen se legyen több mendemonda arról, hogy gyűjtöm a kiskanalakat. Vagy még szörnyűbb, úriemberhez nem méltó vádak ne hangzodjanak el. Ne foglalkozzunk ilyesmivel! És ezt nem feltétlenül az én saját érdekemben kérem. Mert valahogy csak túlélem. (Biztos lenne pár rossz nap, átalvatlan éjszaka stb.) Kaplony érdekében kérem ezt, illetőleg ígérem meg, hogy én ilyesmiben nem fogok részt venni. Nem fogok abban semmi módon közreműködni, hogy az valamely ellenjelöltről hangfelvételt készítsünk. Semmi hasonlóban. Ez Kaplony érdeke! Mármint az a község, a lakosok érdeke, hogy normális hangnemben teljen el ez a hónapnyi időszak. Utána szeptember 27-én szülessen egy döntés, amelyet mindegyik fél betart négy évig. A következő napon már egyáltalán ne számítson az, ki kire, mire szavazott. Törekedjünk arra, hogy a „politika” kifejezés ne szitokszó legyen. Mert nem kellene hogy az legyen, hiszen a polisz – jelen esetben a község – ügyeivel való törődést, foglalkozást jelenti. Mutassunk példát! Ne balkáni módon törekedjünk a „hatalom” megszerzésére, megtartására. Egyébként is nem a hatalom a tét, hanem óriási feladat vár arra, aki a következő négy évben polgármestere lesz ennek a községnek. Csodát semmiképpen sem tud majd megvalósítani (szerintem senki sem; de mások nevében ugye nem beszélhetek). Viszont alaposan megfontolt, szakértőkkel egyeztetett tervek mentén sok beruházást meg fog tudni indítani.

Nos, ilyen gondolatokkal vágok neki ennek a választási időszaknak.

Tisztelettel,
Megyeri Tamás Róbert,
a kaplonyi RMDSZ polgármesterjelöltje

A Kaplony.blog szívesen közli a többi polgármesterjelölt gondolatait is. Persze csakis abban az esetben, ha azok nem személyeskedő hangvételűek.

%d blogger ezt szereti: