Szigorítás a megyénkben is

Augusztus 1-jétől, azaz mától kötelező a védőmaszk viselése a Szatmár megyei piacokon és vásárokon. A rendelet betartását a Belügyminisztérium és a Helyi Rendőrség közös egységei fogják ellenőrizni az élelmiszerpiacokon, a megyei vásárokon, a szatmárnémeti ócska- és autópiacon egyaránt.

Ugyancsak a járvány terjedésének lassítása érdekében a megyei katasztrófavédelmi bizottság döntött arról is, hogy 23 és 6 óra között bezárnak a teraszok és szabadtéri szórakozóhelyek – a pontos megfogalmazás szerint: ebben az időszakban tilos szeszes/nemszeszes italokat és ételeket árusítani, illetve fogyasztani a teraszokon –, valamint a szerencsejáték-termek és kaszinók is. A teraszok üzemeltetőinek továbbra is biztosítaniuk kell az asztalok közötti, törvényben előírt távolságot, figyelniük kell arra, hogy egy asztalnál négy személynél több ne üljön, illetve hogy tilos minden olyan tevékenység, ami a vendégek közötti fizikai érintkezéssel jár – beleértve a táncot is.

Közlemény