Az új megbetegedések számának növekedése miatt az eredetileg július 1-jére tervezett újabb lazító intézkedések bevezetésének halasztásáról döntött a járványügyi szakemberekből álló műszaki-tudományos csoport – közölte hétfő este az egészségügyi miniszter.
Nelu Tătaru a Digi24 televíziónak nyilatkozva elmondta, a testület megvizsgálta az elmúlt két hét adatait, és mivel az új megbetegedések, az intenzív terápiás ellátást igénylő esetek és a koronavírus okozta elhalálozások száma is nőtt ebben az időszakban, a szakemberek a július 1-jétől tervezett lazítások gyakorlatba ültetésének halasztása mellett döntöttek.
Működési engedélyének felfüggesztését kockáztatja a vállalkozás, ha az általa szervezett eseményen, rendezvényen nem tartják be a hatóságok által a koronavírus terjedésének fékezése érdekében elrendelt óvintézkedéseket – többek között erről rendelkezik az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) hétfőn elfogadott határozata.
A dokumentum értelmében egyelőre változatlan marad azoknak az országoknak a jegyzéke, amelyekből hazatérve nem kell karanténba vagy lakhelyi elkülönítésbe vonulni.
A határozatban szerepel továbbá, hogy:
- az idősotthonok, elhelyező központok a megyei közegészségügyi igazgatóságok által jóváhagyott program szerint működhetnek;
-
az alsóbb ligákban szereplő, valamint az amatőr labdarúgócsapatok számára is engedélyezettek a közös edzések, legtöbb 10 fős csoportokban, az élvonalbeli csapatokra vonatkozó, az egészségügyi és a sportminiszter közös rendeletében megszabott intézkedések betartásával;
-
engedélyezett a felnőtteknek szánt workshopok, képzések (beleértve az uniós projektek gyakorlatba ültetésével kapcsolatos képzéseket is) szervezése legtöbb 20 személy részvételével és a fizikai távolságtartás szabályainak betartásával;
-
engedélyezettek a védelmi és belügyi erők specifikus szabadtéri tevékenységei legtöbb 200 személy részvételével és járványtani szakember felügyelete alatt;
-
engedélyezett a szabadtéri diplomáciai tevékenységek szervezése a nagykövetségek székhelyén, úgy, hogy egy résztvevőre jusson legalább 4 négyzetméternyi felület.
Forrás: AGERPRES