Táncra fel!
A nagykárolyi Lead & Follow Egyesület új társastánc tánctanfolyamot hirdet 7-12 éves gyermekek számára.
A nagykárolyi Lead & Follow Egyesület új társastánc tánctanfolyamot hirdet 7-12 éves gyermekek számára.
10 296 személyt kezelnek kórházban COVID-19-cel – jelentette hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Szent Vendel ünnepén, kedden templomuk búcsúját ünneplik a csárdai hívek.
A kormánynak szándékában áll minden orvost alkalmazni, akinek sikerül a rezidensvizsgája – jelentette ki vasárnap este Ludovic Orban miniszterelnök a B1 televízió műsorában.
Majdnem kétszer olyan gyorsan, több mint 14 százalékkal nőtt Kelet-Közép-Európában a digitális gazdaság a pandémia első öt hónapjában, mint az elmúlt két év egészében – tudatják a McKinsey legfrissebb elemzése alapján.
Szivárvány zápor után a nagykanizsai Csónakázó-tónál 2020. október 18-án este.
60 ezer lejnyi támogatást kapott a Kaplonyi Református Egyházközség. Erdős Csaba parókus lelkész a mai istentiszteletet követően, a hirdetések rendjén ismertette a gyülekezettel az örvendetes tényt.
Illyés Sándor festőművésszel beszélgettünk. Rövidesen Szatmárnémetiben, a jelenlegi megyeházán nyílik tárlata. Ennek apropóján kerestük fel. Szó szót követett, sokat mesélt. Az interjúval szolgálunk.
Az ET TU LINGUA Nyelvközpont Let’s try together! English Starter Book címmel megjelent munkafüzete azoknak szól, akik szeretnék elsajátítani az angol nyelv alapjait, illetve szükségesnek tartják felfrissíteni régen megszerzett tudásukat.
Kelemen Hunor: az MSPI kisebbségvédelmi kezdeményezés által erősebb lesz az Európai Unió.
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!