Felhívás

Tekintettel a magas patogenitású H5N1 madárinfluenza járványügyi helyzetére, amely több európai országban, valamint Romániában is érinti a házi és vadon élő madarakat (egy nem kereskedelmi célú gazdaságban már igazolták is a vírus jelenlétét), valamint figyelembe véve a vadmadarak őszi vonulását a Szatmár megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatósága közleménnyel fordul a lakosokhoz.… Read More Felhívás

Tudnivalók az aszálykártérítés kapcsán

Több mint nyolcvan kártérítési igénylést juttattak el kaplonyi gazdálkodók az aszály kapcsán a megyei mezőgazdasági igazgatósághoz. Szerte a megyében, illetve az országban számosan így tettek. Pontosítással szolgáltak ennek kapcsán.… Read More Tudnivalók az aszálykártérítés kapcsán

Jó tudni!

Bármely eladott mezőgazdasági terményre, termékre – így búzára, napraforgóra, kukoricára, hagymára, zöldségre, gyümölcsre, mézre, tojásra, állatokra stb. – kilogrammonként 8%-os ártámogatást kaphatnak a gazdálkodók. Kizárólag abban az esetben, ha HIVATALOSAN értékesítették a terméket, terményt.

Szavazási útmutató

Idén június 9-én a helyhatósági választásokkal egy időben európai parlamenti választásokat tartanak, ezért a szavazásra jogosult polgárok öt szavazólapot kapnak: egyet az európai parlamenti képviselőjelöltekkel (zárt listák), egyet a helyi tanácsosjelöltekkel (zárt listák), egyet a polgármesterjelöltekkel (egyéni jelöltek, egy forduló), egyet a megyei tanácsosjelöltekkel (zárt listák) és egyet a megyei tanácselnök-jelöltekkel (egyéni jelöltek, egy forduló).… Read More Szavazási útmutató

Bölcsőde Kaplonyban is

„96 új bölcsőde megépítésére keresnek kivitelezőt, majd kezdődhet az építkezési folyamat a fejlesztési minisztérium finanszírozásával. Az RMDSZ számára kiemelten fontos a családok támogatása, éppen ezért teremtette meg Az országos bölcsődeépítési programot akkor, amikor kormányon volt” – jelentette be Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője, volt fejlesztési miniszter.… Read More Bölcsőde Kaplonyban is

A magyar költészet napja

A MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJÁT 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünneplik. Kezdetben a súlypont a munkásmozgalmi líra volt, később az ünnep egyre inkább eltávolodott ettől. Egyike a kevés számú ünnepnek, amely a Kádár-korszakban született, és a rendszerváltás után is folytatódott. Az ünnepet Magyarországon kívül a szomszédos országok magyarlakta területein is megünneplik. Az ünnepnapon jellemzően irodalmi előadóesteket, könyvbemutatókat, költőtalálkozókat, szavalóversenyeket rendeznek.… Read More A magyar költészet napja