Börvelyben vendégszerepel a KASzT
Március 27-én, vasárnap este 6 órakor a KASzT (Kaplonyi Amatőr Színjátszók) és a Börvelyi Lápi Lidércek közös előadását lehet Börvelyben, a helyi kultúrotthonban megtekinteni.
Március 27-én, vasárnap este 6 órakor a KASzT (Kaplonyi Amatőr Színjátszók) és a Börvelyi Lápi Lidércek közös előadását lehet Börvelyben, a helyi kultúrotthonban megtekinteni.
Március 19-én, szombaton 18 órától a szatmárnémeti Iparosotthonban lesz látható Némethy Zsuzsának, a Harag György Társulat egykori tagjának és Bilibók Attilának a közös produkciója, a Játszótársak című stúdióelőadás.
Szatmárnémetiben találkoztak az erdélyi magyarajkú egyházak vezetői.
Kettőszáz-nyolcvan új, korszerű és környezetbarát bölcsőde megépítésére biztosít finanszírozást a fejlesztési minisztérium. 142 bölcsőde megépítését hagyta jóvá csütörtökön a szaktárca, amelyből 52 városon és 90 községekben épül, a múlt évben jóváhagyott, municípiumokban építendő 138 bölcsődével együtt összesen 280 új bölcsőde épülhet – hívta fel a figyelmet bukaresti sajtótájékoztatóján Cseke Attila fejlesztési miniszter.
Hűségkártyával jutalmazzák a Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesülethez csatlakozó gazdákat a partiumi falugazdászok. Az elfogadó helyeken jelentős árkedvezményekre feljogosító tagsági kártyák első példányait a napokban adták át tulajdonosaiknak a Partiumi Falugazdász Hálózat térségi képviselői.
A Lourdes-i Szűzanya emléknapján, a betegek világnapján Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök a szentmisét a betegekért ajánlotta fel, továbbá hálás szeretettel gondolt az orvosokra, ápolókra, önkéntesekre, házi beteggondozókra és mindenkire, akik a betegek szolgálatára tevékenykednek, háláját kifejezve ezen az estén értük is imádkozott a főpásztor.
Magyar hősök, csaták és szerelmek címmel kétrészes táncjátékkal érkezik Szatmárnémetibe a Magyar Nemzeti Táncegyüttes február 27-én, vasárnap 19 órai kezdettel. Az előadás helyszíne az Északi Színház nagyterme lesz.
Mint ismeretes, a 2014. évi országgyűlési választásoktól kezdve a Magyarország határain kívül élő magyar állampolgárok is választójogot kapnak.
Elfogadták a fokhagyma-termesztési, valamint a védett felületű, fóliasátras és üvegházas zöldségtermesztést ösztönző „de minimis” támogatási programokat a kormány – tudtuk meg Magyar Lóránd parlamenti képviselőtől, az alsóház mezőgazdasági szakbizottságának alelnökétől.
A Harag György Társulat aktualizált februári műsorterve.
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!