A MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJÁT 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünneplik. Kezdetben a súlypont a munkásmozgalmi líra volt, később az ünnep egyre inkább eltávolodott ettől. Egyike a kevés számú ünnepnek, amely a Kádár-korszakban született, és a rendszerváltás után is folytatódott. Az ünnepet Magyarországon kívül a szomszédos országok magyarlakta területein is megünneplik. Az ünnepnapon jellemzően irodalmi előadóesteket, könyvbemutatókat, költőtalálkozókat, szavalóversenyeket rendeznek.

József Attila (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.) Baumgarten- és posztumusz Kossuth-díjas magyar költő, a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb, legeredetibb alakja. Félárva, munkásosztálybeli gyermekként ifjúsága tele volt lemondással és brutalitással, felnőttként, a korszak egyik legkiválóbb költőjeként pedig szembesülnie kellett a meg nem értéssel és a politikai elnyomással. Öngyilkosságra utaló tragikus halálának pontos körülményeit azóta sem sikerült tisztázni.

Ünnepeljünk József Attila egyik legszebb versével:

Thomas Mann üdvözlése

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik

és el is jutott a nyugalmas ágyig

még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” –

(így nem szökik rá hirtelen az éj)

s míg kis szíve nagyon szorongva dobban,

tán ő se tudja, mit is kíván jobban,

a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:

így kérünk: Ülj le közénk és mesélj.

Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,

mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt

s együtt vagyunk veled mindannyian,

kinek emberhez méltó gondja van.

Te jól tudod, a költő sose lódít:

az igazat mondd, ne csak a valódit,

a fényt, amelytől világlik agyunk,

hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.

Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,

hadd lássunk át magunkon itt ez estén.

Párnás szavadon át nem üt a zaj –

mesélj arról, mi a szép, mi a baj,

emelvén szívünk a gyásztól a vágyig.

Most temettük el szegény Kosztolányit

s az emberségen, mint rajta a rák,

nem egy szörny-állam iszonyata rág

s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,

honnan uszulnak ránk új ordas eszmék,

fő-e új méreg, mely közénk hatol –

meddig lesz hely, hol fölolvashatol?…

Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,

de mi férfiak férfiak maradjunk

és nők a nők – szabadok, kedvesek

– s mind ember, mert az egyre kevesebb…

Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.

Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen

néz téged, mert örül, hogy lát ma itt

fehérek közt egy európait.